2015. július 5., vasárnap

Virágéknál ég a világ avagy kora újkori béka - kistáskák

    Ahogy a címben is láthatjuk béka alakú táskákról lesz szó, nem tévedés! Nem győzöm eléggé hangsúlyozni sosem, hogy azon kívül, hogy másik korban éltek, a 16-17. századi ember nem sokban különbözik a mai ember működésétől. Ugyan ma a "baglyos" a nagy divat, de a kisebb-nagyobb állatok manapság is megtalálhatóak a női kiegészítők díszeiként.
     Több mint 2 éve találtam rá erre az érdekes kis táskacsoportra, és annyira megtetszettek, hogy el is készítettem egy saját példányt, de a befejezés előtt hirtelen felgyülemlett a sok munka és félreraktam. Pár napja felmerült egy beszélgetés során, hogy miből lehettek ezek a roppant jópofa zacskók, mert ahogy látni fogjuk "táskának" nevezni a méretük alapján egy kissé nagyzolás lenne. Mivel többen megegyeztünk abban, hogy nagyon izgalmasnak találjuk ezeket az "békatáskákat", így mielőtt bemutatnám az én jószágomat, nézzük meg mit is tudunk erről a furcsa kiegészítőről.
   Amiket eddig találtam, mind Angliában készült példány, bár a nagy múzeumokban világszerte megtaláljuk őket. Viszont mindenhol angol területhez kötik őket. Funkciójukról nem tudunk sokat. Mivel mind 10 cm alatti nagysággal rendelkeznek, így felmerült ,hogy tűtartók vagy illatszeres táskák lennének. Egyelőre egyik variáció sem bizonyított, de az biztos, hogy rendkívül kicsik, így sok minden nem fér el bennük.
    Egyelőre 5 darabot találtam, egy részük selyemszállal hímzett, másik részükön rossz minőségű ezüst fémszálas hálót tettek díszítésképpen, melyet selyemcérnával rögzítettek. Alapjuk mindnek selyemtextil, a szájuk pedig textil vagy bőr zsákocska.

Hímzett békák:




Fémszállal díszített békatáskák:



Museum of London

Végül nézzük mi lesz, ha magyar tóba ugranak az angol békák:
Az én békámnak pamutvászon lett az alapja. Ugyan ma elég gyakori textil, de a kora újkorban a pamut drága anyagnak számított, ezért is választottam azt az anyagot. Mivel nekem a londoni példány tetszett meg először én nem hímzett verziót választottam. Hátára fémszálas drót került, melyet fémszálas cérnával rögzített fonal keretel. Lábai fonallal körültekert drótból vannak. És mivel a békatáskák egyértelműen a gazdag nemesi réteg rangjelző viseleti elemei, így az én békám varangyos lett, aminek a szemei türkizből a "ragyái" pedig igazgyöngyből készültek. A londoni példányon nem igazán látszik, hogy a többihez hasonlóan a béka "teteje" és hasa között szétnyitható táska van-e, így először úgy döntöttem, hogy fixen megvarrt kis szütyők készítek. Átnézve a többit, igazából valószínűbb megoldásnak tűnik a bőr/textilzacskós kiegészítés, bár így sem nőne túl nagyra békánk bendője. Íme az eredmény:








2015. január 22., csütörtök

Mit viselnek a magyar nők a kora újkorban?

Áttekintve az elmúlt évek bejegyzéseit, rá kellett jönnöm, hogy nagy hiányosságomat kell pótolnom. Ezzel foglalkozom a legtöbbet, mégsem született még a nők alapviseletéről egy bejegyzésem sem, pedig nagyon sokan kérték. 
A férfiak alapviselete után álljon itt egy kis összefoglaló a kora újkor magyar hölgyek öltözetéről. Ez egy áttekintés, de később részleteiben is megismerkedünk a ruhadarabokkal:

A köznapi viselet:
Egy magyar nő a kora újkorban vagyis a 16-17. század folyamán mit vehetett magára mint nappali, átlagos viselet? Ezeket a ruhadarabokat nagyon sok forrásból gyűjthetjük össze, melyek között találunk írott, képi történeti forrásokat, valamint régészeti leleteket és gyűjteményben megőrzött darabokat. Amit át kellene tekintenünk azok a következők: haj- és fejviselet, fehér-ruházat (vagyis fehérneműk), alapruházat és a lábbelik kérdése. Ezeket fogjuk tételesen megnézni a következőkben.

Fiatal magyar nemeslány
Wilhelm Dillich: Hungarische Chronica 1600.
Ha egy átlagos napot veszünk a következőket kellene látnunk egy hölgyön, minden mást az időjárás és a különleges napok (ünnepnapok, ceremóiák) miatt viselték a nők:
Egy rend ruha, mely alatt minimum egy de átlagosan két inget vagy ingvállat viselnek. Az ing alatt viselhetnek fehérneműt az altesten. Az ing ahogy már a korábbi bejegyzésekben (itt) láthattuk többféle lehet: a hosszút (lábszárközépig vagy bokáig érőt) ingnek, a rövidet (amely derékig ért) ingvállnak nevezték. Csak hosszú ujjal készítették, a 17. század legvégén-18. század elején kezdték el a könyékig érő fajtákat barokk és rokokó hatásra viselni magyar területen. itt hívnám fel minden kora újkori ruhát viselő hölgy figyelmét, hogy a korszakban NEM viselnek a nők rövid ujjú inget, ujjatlant meg főleg nem nappali viseletként!
Weiss Zsuzsanna inge, 1650.
www.npg.hu
Az egy rend ruha, melyet a források ruha és "szoknya" néven is illetnek az alábbiakból állt: egy ruhaderék vagy korabeli nevén "váll", melyet a felsőtesten hordtak. A néprajzi anyagban a 18-19. században pruszlik és mellény néven is előfordul, de a kora újkorban ezt a két kifejezést egyáltalán nem használják, formailag viszont hasonlítanak egymásra, a ruhaderék késői leszármazottai. A magam részéről óckodom a két késői kifejezéstől, remélem ezt minden olvasóm elnézi nekem, de én kifejezetten szeretem a korabeli neveket használni, mivel a korszak embere is ezeket a szavakat kedvelte, így a blogban is ezeket fogja minden kedves olvasó látni a továbbiakban. 

Tehát hogyan néz ki a váll vagy ruhaderék?
Ez egy elől francia kapcsokkal összekapcsolható vagy horgokkal és fűzőzsinórral összehúzható ruhadarab. A kora újkori szabásokban nincs derék és mellszűkítő, de az az igazság, hogy nincs is rá szükség. A váll nem a mai mellénykék szabása szerint készültek, nem a hónalj vonalában varrták össze a hátrésszel, hanem a háton a hónalj fölött ívesen a derékig rajzolták meg a mintát. Ez a barokk francia divat megjelenésével egyre keskenyebb lett, ahogy az az Esterházy kincstár ruháinál is jól látható. Ehhez a ruhaderékhoz bizony pótujjak is tartozhattak, amiket körbehímzett lyukakba vagy fémhurkokba fűzött zsinórokkal rögzítettek. Ezen kívül a merevítések is megjelennek, amelyek a spanyol és a francia divatban is jelen vannak. nádszálak, fapálcák és cetszilákat varrtak a hölgyek a ruhaderekakba, hogy összeszorítsák a felsőtestüket. Sőt elég valószínű, hogy bizonyos esetekben már fűzőket is hordtak a ruhaderekak alatt. különösen a tipikusan nyugati szabásminták alapján készült felsőruhák alatt. Ugyanis az elől fűzős és kapcsos ruhaderekak mellett, több, más szabású ruhafélét is hordtak a magyar hölgyek, ugyanolyan jól ismerték az Európa más részein megjelenő újdonságokat, mint bármelyik másik európai nő. A megmaradt szabásmintakönyvek, portrék és árszabások alapján, a hölgyek nagy változatosságban hordták a különféle ruhadarabokat, attól függően mi tetszett vagy mire telt a hölgynek és családjának.
Ugyan a 19. századra ebből a késő reneszánsz ruhaderékból alakul ki az úgynevezett "díszmagyar öltözet", egy kicsit el kell keserítenem az olvasót, ugyanis ezek az elől fűzős ruhaderekak a 16-17. században egyáltalán nem magyar jellegzetességek. Valóban, nálunk a 19-20. században divatban maradnak, kisebb-nagyobb változatosságban, de ez részben más európai, így spanyol vagy osztrák területen is megfigyelhető a népi öltözeteknél. Úgy gondolom semmiképp nem vesz el kora újkori viseletünk szépségéből, ha a fentieket tisztázzuk, hiszen a megmaradt források alapján egy nagyon szép, a kortársak szemével is tetszetős viseletet rekonstruálhatunk.
Erdődy Erzsébet portréja 1620.
www.npg.hu
Tehát a magyar ruházat nem az elől fűzős válltól lesz magyaros. De akkor mégis mitől? Valószínűleg az anyaghasználat és a díszítés a kulcs, hiszen a kortársak írnak magyaros viseletről. A nálunk kialakuló virágos hímzések, a paszományok kiválasztása és felvarrása jellegzetesen magyarossá tehetik a női ruhát a külföldi kortársak szemében.
A ruha másik része a szoknya. A 17. század elejétől biztosan tudjuk, hogy készítik külön a ruhaderekat a szoknyától, nem varrják össze feltétlenül. Innentől már divat lehet, hogy a ruhaderék és a szoknya nem egyforma színű, mintájú vagy akár anyagú textilből készül. Szoknyában választhatunk többféle szabásmintából. Ismerünk körcikkből szabott szoknyákat, de vannak úgynevezett "farkas" szoknyák, amik a korszakban divatos uszályos szoknyát jelentik. Mindkettőre találunk régészeti leleteket, így a boldvai kislányra tudjuk, hogy körszabott szoknyát adtak utolsó útján, míg a sárospataki egyik lánykára egy kifejezetten spanyolos uszályos szoknya került.

Esterházy Julianna portréja
Magyar Nemzeti Múzeum
A kötény egy szoknya fölött viselt felsőruha, annak védelmére készül. Nem a kora újkor jellegzetessége, a középkor folyamán több századon keresztül megtaláljuk, és továbbél a 20. századig. Sőt a konyhában a mai napig használjuk, igaz sokkal "szélesebb" palettán mozog a díszítése a 21. században. Mindenesetre érdekes lehet, hogy a fehér vászon kötények mellett a kora újkor folyamán megjelennek színes, különféle textilből készült darabok. Ráadásul a megjelenő divatelemek mindig az uraklodótól gyűrűznek lefelé a társdalom alsóbb rétegei felé. A kötény eben a korszakban egy érdekes kivétel. Gáborján Alice kutatásai nyomán tudjuk, hogy ez az egyetlen ruházati elem, ami a társadalom legalsó rétegétől, egy funkcionális ruhadarabból jelképpé és nemesi viseleti elemmé alakult. A 16-17. századi portrékon a főúri hölgyeken gyakran láthatunk csipke és bársony kötényeket, vászon és aranyszálas paszományokkal. Itt már nem a szoknya védelme az elsődleges funkció, hanem egy másik jelentést is hordoz: a jó gazdaasszonyt jelképezi, hiszen a nemesi hölgyek feladatai közé tartozik a saját uradalmaik gazdasági irányítása is.
Esterházy Miklósné Nyáry Krisztina portréja


A haj- és fejviseletről általában szépen elfelejtkezik mindenki, pedig nagyon is fontos. Amellett, hogy a korabeli divat szerves része társadalmi státuszt jelöl. Nőknél a családi állapotot, életkort, felekezeti, etnikai hovatartozást mutat, tehát nagyon nem mindegy, hogy egy 16-17. századdal foglalkozó nő hogyan is rendezi el a haját, vagy mit tesz rá. A kora újkor az első időszak, amikor biztosan állíthatjuk az írott források alapján, hogy a párta a lányok, a felkontyolt haj és a főkötő az asszonyok viselete. Ez nem jelenti azt ,hogy különféle gyöngyös-drótos fejékeket nem ismer a régészet és a történettudomány korábbi korszakokból, de ez az első időszak, amikor a források kifejezetten leírják, hogy a párta a hajadonoké, és az esküvői szertartás során a lányból asszony lesz, ezt a közösség legitimálja, és felkontyolják a haját, amit innentől kezdve csakis így viselhet. Átjárás a két állapot között nincs, sem oda, sem pedig visszafelé. Amit tudunk, hogy nálunk illetlen, de a korabeli Európában nem mindenhol gondolják így, az a leengedett haj viselése. Magyar területen egyelőre úgy tűnik, minden alkalommal illik fonni a hajat, a leengedett haj egy marginális csoportot jelképez a magyaroknál. Külföldön viszont (német, angol területen) a szüzesség jelképeként többször ábrázolnak kiengedett hajú fiatal lányokat. Ezt úgy tűnik tekinthetjük magyaros eltérésnek.
A felkontyolt hajú asszony a kontya fölött főkötőt viselt. Ennek volt textilből készült változata és a korszakban nagyon nagy divat  a csipkés, hálós főkötő, akár fémszállal és gyönggyel díszítve.
Goldberger Mátyásné 1645.
www.npg.hu


A lábbeli a hölgyeknél is igen változatos, akár a férfiaknál. Volt már egy lábbeliviselettel kapcsolatos bejegyzésem (itt), de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy az eddig a katonai hagyományőrzőknél meghonosodott nézet, miszerint a kora újkorban mindenki csizmát viselt, téves! A korabeli árszabásokat megnézve láthatjuk, hogy természetesen hordtak csizmát (többféle szabással, melyek egy részének köze nincs a mai csizmákhoz), de emellett a textilcipellősöktől a női sarun át a papucsig minden előfordul. A papucs már csak azért is érdekes, mert keleti hatásnak tartja a kutatás jelenleg az elterjedését, de a kora újkori Európában bizony szintén elfordul, sarkas, nyugati típusú változataiban. A keleti vagy nyugati elterjedés talán nem is fontos, de annyi bizonyos, hogy kedvelt, férfiak és nők körében is.

Ajánlott irodalom:

Amman, Jost - Wiegel, Hans: Trachtenbuch; Habitus praecipvorvm, tam virorvm qvam faeminarum singulari arte depicti. Nüremberg. 1577. 
Alcega, Juan de: Tailor’s Pattern book. Facsimile. Carlton, Bedford, 1979
Amman, Jost: Frauentrachtenbuch, Teatrum mulierum quo praecipuarum omnium per Europam in primis nationum, gentium, populorum. 1586.
Apor Péter: Metamophoses Transilvaniae. Bukarest, 1978. Letölthető: http://mek.oszk.hu/06100/06187/html/mei16_180030020001/mei16_180030020001.html   2014.10.18. 22:14
Gáborján Alice: Két magyar hosszúszárú lábbeli típus történeti elemzése. Néprajzi Értesítő 40. (1958.) 37-82.
Gáborján Alice: A magyar népviselet. Kísérlet egy összefoglalásra. Néprajzi Értesítő. XLIX. évf. (1967) 167–185.
Galavics Géza: Erdélyi viseletalbumok a XVII–XVIII. századból. In: Király László (szerk.): Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Az előszót Jankovics József, a kísérő tanulmányt Galavics Géza és R. Várkonyi Ágnes írták. Európa Kiadó. Budapest, 1990 57–131.
Goubitz. Olaf: Stepping Through Time: Archaeological Footwear from Prehistoric Times until 1800. Zwolle, 2001.